Zakynthosról szinte mindenkinek a híres Navagio Shripwreck beach jut eszébe, ami valóban csodálatos, de a kis görög sziget ennél sokkal többet kínál. Sok európai országban jártam már, de kevés helyen láttam ennyire gyönyörű azúrkék tengert, mint Zakynthoson. A képeken úgy tűnik, mintha szerkesztettem volna rajta, pedig nem – élőben is ennyire elképesztő!
Ez a bejegyzés inkább praktikus lesz, mintsem mesélős, hiszen igyekeztem összegyűjteni minden hasznos információt, amely segíthet, ha Zakynthosra utazol. Szó lesz arról, hogy mi mennyibe kerül, hogyan érdemes körbejárni a szigetet, mit érdemes megnézni. Kezdjünk bele!
Tartalomjegyzék
Repülőjegy és szállás
Zakynthos nem volt az idei nyári terveim között, mert emlékeim szerint a repülőjegy a korábbi években még akciósan is alulról súrolta az 50 ezer forintot – ennyit pedig nem szoktam kiadni fapados repjegyért. Amikor viszont megláttam, hogy július elejére a Ryanairnél csak 22 ezer forint, nem gondolkodtam sokat, lecsaptam rá, és szerencsére a barátnőméket sem volt nehéz meggyőzni. Fun fact, egy héttel az indulás előtt már csak 13 ezerbe került volna – sosem szabad utólag megnézni, mennyi a repjegy! 😀
Nem szerettünk volna sokat költeni a szállásra sem, hisz nem ez az egyetlen nyári utunk. Airbnb-n talált a barátnőm egy nagyon jónak kinéző szállást Laganasban, Zakynthos “bulivárosában”, mely meglepően olcsó is volt, fejenként csupán 25 ezer forint. Egyébként Zakynthoson abszolút nem elrugaszkodottak a szállás árak, fele ennyiért is találtunk apartmant. Zakynthos árak szempontjából össze sem hasonlítható a méregdrága Mykonosszal vagy Santorinivel.
A szállásunk az Aktypis Deluxe Studios lett, melyet itt tudsz lefoglalni. Airbnb-n sokkal olcsóbb, mint bármely más platformon. A szállás egy görög étterem (taverna) felett található, ott fogyasztottuk a reggelit, amely benne volt az árban. Nem voltunk maradéktalanul elégedettek a szállással, hiszen a szobánk nem pontosan úgy nézett ki, mint az Airbnb-oldalon: azt gondoltuk, hogy 2 külön szobát kapunk, viszont végül egy négy ágyas apartman lett a miénk. Tehát nem ugyanarra a szobára kell számítani, amit a képeken látsz. A másik dolog, ami nem tetszett az az, hogy nem működött a hűtő. Ezt jeleztük is, de nem csináltak semmit. A kilátás viszont tényleg pazar volt! Összességében azt kell mondanom, hogy bár nem volt minden tökéletes, de megérte azt a 25 ezer forintot 3 éjszakára, hisz reggelit is kaptunk, és a szállás tiszta volt.
Zakynthosi árak
Az árak Zakynthoson szerencsére nem elrugaszkodottak. Zakynthos egy viszonylag olcsó, de annál gyönyörűbb görög sziget. Tapasztalataim alapján ezekre lehet számítani:
- Autóbérlés, minimum 25 euró / nap: autóbérlés Zakynthos repülőtér
- Főétel egy tengerparti (tehát drágább) étteremben: 10-20 euró
- Főétel egy tengerparttól távoli (tehát olcsóbb) étteremben: 6-15 euró
- Gyros: olcsóbb étteremben 7 eurótól, drágábban 12 eurótól, gyorsétteremben 3 eurótól
- Kóla étteremben: 2,50 eurótól (olcsóbb és drágább étteremben egyaránt ennyi volt – valószínűleg az italokon van a legnagyobb haszon)
- Sör étteremben: 3,50 eurótól
- Kávé étteremben: 2 eurótól
- Hajózás a Blue Caves-nél: 10 euró / fő
- Hajóút Marathonisi (Turtle) island-re és vissza: 10 euró / fő
- Ezen a weboldalon megtalálhatod a Zakynthos-i árakat összehasonlítva a budapesti árakkal: Numbeo
Látnivalók – mit érdemes megnézni három nap alatt?
Az első és legfontosabb megjegyzésem itt az, hogy Zakynthost csakis úgy lehet rendesen bejárni, hogyha autót béreltek. A szigeten nincs tömegközlekedés, szóval autóbérlés nélkül max úgy lehet több helyre eljutni, hogyha szervezett túrákkal mész – ami persze sokkal többe kerül, mint az autóbérlés. Mi 90 eurót fizettünk három napra az autóért, és körülbelül 50 eurót fizettünk benzinre, így egy főre csupán 35 euróba került az autóbérlés.
Xigia Sulfur Beach
A szállásunk Laganason, a sziget déli részén volt, és úgy döntöttünk, hogy első napon a sziget közepén és északi részén lévő látnivalókat nézzük meg. Az első megállónk a gyönyörű Xigia Sulfur Beach volt, amely a laganasi szállásunktól csupán 26 kilométerre található, viszont legalább 40 perce telt odaérni. Zakynthoson értelemszerűen nincs autópálya, ellenben sok a kacskaringós, keskeny út, így viszonylag lassan lehet haladni.

Xigia Sulfur Beach
A kavicsos Xigia Sulfur Beach környékén a víz ként (angolul sulfur) tartalmaz, amely a közelében található barlangokból származik és gyógyít tulajdonságokkal rendelkezik. A kén miatt a víznek jellegzetes szaga van, de ez nem zavaró. A ként tartalmazó víz egészséges a bőr számára, állítólag simává teszi azt.
A parthoz közeli parkoló a magasban van, onnan le kell gyalogolni 100-200 métert a partra elég meredeken, de ez könnyen teljesíthető. A parkoló mellett van egy kis étterem is, ahonnan elképesztő kilátás nyílik a Sulfur Beach-re. Nagyon kellemes hőmérsékletű és nagyon tiszta volt itt a víz, mi találtunk egy kis barlangot a parthoz közel, és oda vittük értékeinket.

Xigia Sulfur Beach
Blue Caves
A híres neves Blue Caves 11 kilométerre található az előző állomásunktól, azonban 20-25 perc alatt értünk oda. A parkoló egy kis malom és étterem mellett található, ahol meg is ebédeltünk. Itt szintén úgy kell elképzelni, hogy a parkoló a magasban van, ahonnan több száz lépcsőn keresztül kell legyalogolni a hajóhoz, ami elvisz a barlangokhoz.
A “Kék Barlangok” geológiai képződmények sorozata, amelyeket erózió alkotott. A nevét onnan kapta, hogy a barlangokon belül szemet kápráztató kék színű a tengervíz, mely a sajátos fényvisszaverődésnek köszönhető. A barlangok nagy része meglátogatható hajóval, de néhány barlang csak a profi búvárok számára érhető el. Mi befizettünk a hajóútra, amely 10 euróba került fejenként, és nagyon megérte, hiszen akkor és ott rajtunk kívül senki nem jött! Tehát egy privát hajózáson vehettünk részt, melynek során bevittek több barlangba is, és egy adott ponton fürdeni is lehetett.
Nekem a kedvencem a Blue Caves-nél mégis a kilátás volt az étteremből: elképesztő látvány tárult elénk, miközben jóízűen fogyasztottuk az ebédet! A víz gyönyörű azúrkék színű volt, elképzelni sem lehetett volna szebbet. Engem teljesen lenyűgözött, de a képek úgyis meggyőznek Titeket is! 🙂

Kilátás a Kék Barlangoknál
Shipwreck Viewpoint
Az első napunk utolsó célállomása a híres Navagio Shripwreck Viewpoint volt, amelyet mindenki meglátogat, aki Zakynthosra utazik. Ha beírjuk Google-ba, hogy Zakynthos, a képek 99%-án a Navagio Beach látható a magasból. Kötelező, ha Zakynthoson jársz!
Fontos megjegyeznem, hogy van egy hivatalos kilátó is, ahol gyakran 1-2 órát kell állni a sorba, hogy fotót készíthess. Ennek a neve Google Mapsen “Navagio Beach View“. Mi nem ide mentünk, hanem a Shripwreck Viewpoint-ra. És milyen jól döntöttünk! Itt nem kell sorba állni, cserébe viszont gyalogolni kell pár száz métert a dombos, köves hegyoldalon. A kilátó itt veszélyes, nagyon kell figyelni minden lépésünkre, főleg, ha erősen fúj a szél! Sajnos szinte minden évben meghalt itt pár turista, lezuhantak a szikláról selfie készítés közben, vagy figyelmetlenség miatt.
Ez a kilátó állítólag csak este 6 után nyílik meg, előtte be van zárva a kerítés, amelyen keresztül meg lehet közelíteni.
Mi úgy döntöttünk, hogy nem látogatjuk meg hajóval a Navagio Beach-et, mert fentről is gyönyörű volt, ugyanakkor gyakran előfordul, hogy az erős szelek miatt a hajó nem tud kikötni. Azon a napon, amelyiken megnéztük a híres tengerpartot felülről, egyetlen hajó sem kötött ki a szelek miatt.
Porto Limnionas
A második napon Porto Limnionas felé vettük az irányt, amely egy sziklás tengerpart, ahol a víz – nem meglepő módon – a kék árnyalataiban pompázik. 23 kilométerre található Laganastól, az út 35-40 perc kocsival. Az autóút során is gyönyörű kilátásban volt részünk a tengerre, az út vége viszont szerpentineken haladt keresztül, amely nem kicsit volt félelmetes – nagyon keskeny volt az út és a kanyarok előtt nem is látható, hogy jön-e szembe valami.
Porto Limnionasnál napágyat lehet bérelni, illetve egy étterem is található a parthoz közel. Itt nem töltöttünk sok időt, csupán 1-1,5 órát, mert napágy nélkül képtelenség volt árnyékot találni a közelben. A víz kristálytiszta, kissé hűvös, de itt is érdemes megmártózni benne.
Dafni Beach
Úgy döntöttünk, hogy szeretnénk homokos tengerpartot is látni, így a Dafni Beach-re esett választásunk. Egy egyórás út után meg is érkeztünk a parthoz, ahol meglepő módon a napágyak ingyenesek voltak, vagy legalábbis nem szólt senki, hogy fizetni kellene. Ez a part – homokos part lévén – nem volt annyira lélegzetelállító, cserébe nagyon kellemes hőmérsékletű volt a víz, megmártóztunk benne párszor. Ez tipikusan olyan tengerpart, ahova napozni, fürdeni és pihenni mennek az emberek.
Zante, a főváros
A második napunk utolsó célpontja Zante (vagy Zakynthos város) volt, a sziget fővárosa, ahol egy kellemes sétán vettünk részt az óvárosban és a kikötőben. A város maga nagyon kicsi, tapasztalataim szerint nem volt sok látnivaló, de egy sétát megér. Számos szuvenír bolt, étterem és fagyizó található itt. A kikötő viszont annál érdekesebb, hatalmas yachtokat láttunk, amelyek több millió dollárt érnek.
Cameo Island
Harmadik, egyben utolsó napunkat a Cameo-szigettel kezdtük, amely Laganas központjától körülbelül 2 kilométerre található. A Cameo-sziget gyakorlatilag egy tengerparti bár, ahol reggel 9 órától éjfélig iszogathatunk, úszhatunk a kristálytiszta vízben és megcsodálhatjuk a szélben táncoló lepedőket, mely Cameo jellegzetessége.
A miniatűr szigetet egy kis híd köti össze Zakynthossal, mely a szingapúri Sentosa-szigetre vezető hidat juttatta eszembe. A sziget szintén miniatűr tengerpartjára csak belépő fejében lehet bemenni, amely 5 euróba kerül személyenként. Mi nem fizettünk, mivel inkább a Marathonisin szerettünk volna fürdeni.
Marathonisi Island, azaz a Teknős-sziget
Zakynthosról sok mindenkinek a teknősök jutnak eszébe, hiszen számtalan él a szigeten és környékén. A Dafni beach-en is voltak elkerített “teknős-fészkek”, tehát elméletileg akár ott is találkozhattunk volna velük. A Marathonisi Island, ismertebb nevén Turtle Island (Teknős-sziget) is erről híres, egy nagy terület teljesen el van kerítve, hogy ne zavarjuk az itt fészkelő teknősöket. Emellett a sziget alakja is egy teknősre hajaz.
A sziget lakatlan, és vendéglátóhely sincs rajta, csupán néhány kis méretű mobilbüfé. Ha itt tervezünk strandolni, akkor érdemes magunkkal vinni harapnivalót és innivalót. A szigetet a Cameo-szigetnél található kikötőből lehet megközelíteni, 10 euróba kerül a retúrjegy.
Mi délelőtt 11 környékén mentünk át a szigetre, ami nagyon jó döntés volt, hisz ekkor még kevesen voltak, ami meg is lepett. Később azért szépen növekedett a létszám, de így sem volt zsúfoltság! A szigetet homokos part, kristálytiszta víz jellemzi, érdemes rászánni néhány órát, egyébként strandoláson kívül nem sok más lehetőség van.
Sajnos mi teknősöket nem láttunk a szigeten, tehát ne számítsunk arra, hogy tele lesz teknősökkel, akik emberek közelébe férkőznek. Más forrásokból tájékozódva azt tudtam meg, hogy a legegyszerűbb módon úgy lehet megfigyelni ezeket az állatkákat, hogyha korán reggel kimegyünk a kikötőbe (pl Laganasban), ahol a halászok etetik őket.
Banana Beach / Porto Azzuro Beach
Az utolsó zakynthoszi emlékünk a Banana Beach-hez kötődik, ahol utolsó napon eltöltöttünk néhány órát. Homokos part jellemzi, rengeteg napágy található itt. Mi is béreltünk kettőt egy napernyővel együtt, ez 8 euróba került. Van itt egy tengerparti bár is. Aki szeret strandolni és napozni, annak tökéletes választás, számomra viszont teljesen átlagos volt – én a kalandozás, városnézést kedvelem.
A Porto Azzuro Beach nagyon közel van a Banana Beach-hez, mi ide csak benéztünk 10 percre, nem maradt több időnk. Milyen kár! Ha a kettő közül kell választani, akkor Porto Azzuro sokkal de sokkal jobb választás, ugyanis füves része is van, tehát nem lesz mindenünk homokos, illetve több itt az árnyékos rész is.
- Banana Beach
- Porto Azzuro
Amit szívesen megnéztem volna, de kimaradt
Amit a legjobban bánok, hogy kimaradt, az a Keri Lighthouse. Mások fotói alapján fantasztikus kilátás nyílik innen az azúrkék vízre és sziklákra, mesebeli élmény lehet megnézni. Majd legközelebb!
––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––
Ha tetszett a beszámoló, kövess itt is:
- Instagram: agi.travels
- Facebook oldal: Utazás a köbön
- Facebook csoportom: Utazás a köbön – repjegyek, tippek, tanácsok
- További hasznos utazási tippeket itt olvashatsz: Utazás a köbön blog