Amikor megláttam, hogy Izraelbe, azon belül Eilatba 6000 forintért is el lehet jutni, nem gondolkodtam sokat: kerestem egy nekem megfelelő hétvégi dátumot, megkérdeztem a barátnőmet, hogy lenne-e kedvük jönni a barátjával, és meg is vettük a repjegyet. Milyen jó, ha az embernek ilyen barátai vannak, akik szeretnek utazni és akiket nem kell nyaggatni, hogy vele tartsanak! Ezért az árért az út ajándék volt, gondolj csak bele: összesen 7 órát repülsz (3 és fél oda, majd vissza is), és csak 6000 forintot fizetsz érte…nem rossz, ugye? A repülés gyakorlatilag kevesebbe került, mint 1000 Ft/óra (ezt nyilván nem órában szokták mérni, ettől függetlenül meglepő). Az alábbi posztban igyekszem hasznos tanácsokat adni azoknak, akik hozzánk hasonlóan egy rövid kiruccanás erejéig utaznak Eilatba.
Reptéri ellenőrzés
Az utazás előtt elég sokat olvastam arról, hogy mire is számíthatunk majd a reptéri ellenőrzés során Izraelben. Sok helyen olvastam, hogy nagyon szigorúak az izraeliek, érkezéskor és induláskor is alaposan kifaggathatnak. Sőt, olyat is olvastam, hogy volt, akit elvittek egy külön szobába és ott faggatták akár egy órán keresztül.e
Külön érdekesség, hogy amint leszálltunk és átmentünk az útlevél-ellenőrzésen, azonnal a kezünkbe nyomtak egy kis Izraeles zacskót, benne Izraelt reklámozó prospektusokkal, térképekkel, amely nagyon hasznosnak bizonyult. A prospektusok közül volt olyan, ami magyarul volt írva, sőt, a nő is, aki a kezünkbe nyomta, magyarul szólított meg. Sok reptéren és országban jártam már, de ilyet még nem tapasztaltam. Látszik, hogy Izrael nagyon nagy hangsúlyt fektet a turizmusra.
De térjünk a lényegre: érkezéskor még az útlevél-ellenőrzés előtt állt néhány rendőr (feltételezem, hogy azok voltak), akik szúrópróba-szerűen állítottak meg utasokat – vagy azokat, akik nem voltak szimpatikusak nekik. Hát, mi sem voltunk. 😀 Elkérte az útleveleinket, majd megkérdezte, milyen kapcsolatban vagyunk egymással, melyik szállásra megyünk (ezt jegyezd majd meg te is), meddig maradunk, mit tervezünk csinálni. Öt perc után továbbengedett.
Induláskor nagyon korán kimentünk a reptérre, a 10.20-as busszal (14.30-kor indult a járat, de a reptér honlapja szerint érdemes 3 órával korábban érkezni – hát, hiba volt…). Minden kiutazót külön ellenőriztek, ha csoportban vagy, akkor együtt mehettetek. Ha arab országból való pecsét van az útleveledben, akkor biztosan feltesznek pár kérdést. Velem is így történt, mivel volt egy qatari pecsét az útlevelemben, és barátnőmet is kikérdezték, neki marokkói volt. Az egész nem tartott tovább 10 percnél, és ezeket a kérdéseket tették fel: miért mentem Qatarba, mennyi időt töltöttem el ott, kivel mentem, mi az ő neve. Ezután először átvilágították a poggyászt, majd be kellett állnunk egy sorba, és külön-külön mindenkinek a poggyászát újra megnézték, majd a poggyászfeladás következett (már akinek), és az útlevél-ellenőrzés. Ha nagy a tömeg, akkor biztosan még több időbe telt volna az egész, egyébként az a tapasztalatom, hogy előreengedték azokat, akiknek kevesebb idejük volt a járatuk indulásáig.
Reptéri transzfer
A repülőtérről a 282-es Egged busszal éri meg bemenni a városba, mivel ennek a menetrendje az érkező és induló gépekhez van igazítva, és az útlevél-ellenőrzés után közvetlenül meg lehet venni a jegyet rá, nem kell sokáig keresni. Az egyirányú jegy ára 21.5 sékel, ami körülbelül 1650 forint. Az izraeli árakhoz képest nagyon jó árban lehet megvenni a buszjegyeket, főleg, hogy egy majdnem egy órás útért fizetsz ennyit. Készpénzben és kártyával is lehet fizetni.
Szállás
Mi a Palma Diving Resort nevű helyen szálltunk meg, melynek nagyon jó értékelései voltak Bookingon és Trip Advisoron is, emellett az ára is nyerő volt: 440 sékel (33 000 Ft) két éjszaka három főnek, tehát gyakorlatilag 5500 forintba került egy éjszaka egy főnek. Háromágyas szobában voltunk, viszont a fürdőszoba közös volt, de gyakorlatilag sosem volt foglalt a szálló kis méretéből adódóan. Kifejezetten tetszett a szállásban a kert, amely hangulatosan volt berendezve, kellemesen el lehetett tölteni ott az időt egy pohár rosé társaságában, miután egész nap a város utcáit róttuk. A szálló a város központjától kb. másfél kilométerre helyezkedett el.
Eilatról általánosan + látnivalók
Eilatban nincs túl sok látnivaló, nekem ez volt a tapasztalatom. Egy tipikusan turisták számára épített város, melyet 1951-ben alapítottak, tehát nagyon új. A központban van néhány óriási, sok emeletes hotel; bódék, ahol arany áron árulnak mindent, tengerpart melletti éttermek és bárok, egy mini vidámpark és kikötő.
Ha Eilatba utazol, akkor semmiképpen sem ajánlom, hogy az egész időt a városban töltsd. Nagyon sok látnivaló van a környéken, amit érdemes megnézni: a Red Canyon, ahova mi is elmentünk és szerintünk kihagyhatatlan; a Timna Park, amely szintén közel van a városhoz és turista busszal könnyen megközelíthető; de akár Jeruzsálembe és a Holt-tengerhez is el lehet jutni egy-egy túra keretén belül. Ittnagyon sok Eilatból induló túrát találsz.
A városon belül a Coral Beach Nature Reserve és a Dolphin Reef a legnépszerűbb látnivaló, de ide sajnos mi nem mentünk el, ezt bánom is utólag. A Dolphin Reef-nél közvetlen közelről csodálhatod meg a delfineket, de akár együtt is úszhatsz velük.
Ami még érdekes lehet a városban, az a zenélő szökőkút, amelyet meghatározott napokon kivilágítanak és ritmusra lövellnek a vízcsóvák, valamint az eilat-i repülőtér, amely konkrétan a város közepén van és csak belföldi járatokat fogad (nem összetévesztendő az Ovda reptérrel, ahova közlekedik a Ryanair és Wizz Air). A King’s City egy elhagyatott, üzemen kívüli vidámpark, amelyet a bibliai korszak inspirált. Érdekes módon nem volt bezárva a kapuja, ezért be tudtunk menni az udvarára. Meglepő volt azt látni, hogy mennyi a szemét körülötte, mennyire elhanyagolt az épület, miközben a kerítés szélén még ott virítottak a vidámparkot hírdető plakátok.
Mi tehát egyik nap a városban barangoltunk, másik nap pedig a Red Canyonhoz mentünk el, amely csak fél napot vett igénybe – délután 1 órára már visszaértünk a városba, pedig 10-kor indultunk. A 392-es Egged busszal lehet eljutni ide: egy út 12.5 sékelbe, vagyis 950 forintba kerül. A busz fél óra alat eljuttat a kanyonhoz, de nem az a végállomása. A túra másfél órás volt, de ez attól is függ, hogy milyen tempóban haladsz, illetve, hogy megállsz-e minden második lépésnél fotózkodni.:D Visszafele necces eljutni a városba a busszal, mivel nagyon ritkán jár – nekünk szerencsénk volt, nem kellett 20 percnél többet várni. Ha nem jön a busz, akkor taxival is könnyen el lehet jutni a városba, viszont jóval drágább.
Mi mennyibe kerül?
Izrael drága, minden majd’ kétszer annyiba kerül, mint Budapesten. A fél literes kóla a legolcsóbb supermarketben is 420 forint volt, de 4 sékel (225 Ft) alatt kb semmit sem találtam, még a legkisebb csoki is minimum annyiba került. Étteremben sem ettünk emiatt, mert azok meg végképp nagyon drágák voltak, főleg, ha nem egy lepukkant étteremben szeretnél enni. Izraelben még a Meki is drága, pedig mindig az szokott a megoldás lenni, ha valami olcsót ennék egy drága városban, mint például London. 😀 Ehhez képest viszont a buszjegyek korrekt árban voltak: 1000 Ft egy fél órás buszozásért nem olyan sok szerintem.
Nekem összesen, mindennel együtt kb. 30 000 forintba került ez a két (és fél) nap. Szerintem ez nagyon-nagyon kevés, de ehhez nagyban hozzájárult az, hogy nem ettünk étteremben egyáltalán, ami jelentősen megdobta volna a végösszeget.
Összegzés
Eilat nem lett a kedvenc úticélom, mert tipikus turistaváros, nagyon drága, és nincs túl sok látnivaló a városban. Viszont, amint már írtam, a környéken sok szép helyre el lehet kirándulni. Hogyha télből nyárba szeretnél utazni, akkor viszont Budapestről Eilat az egyik legjobb választás, mert:
- nagyon olcsón kifoghatod a repjegyet (ellentétben a Kanári-szigetekkel, ahol szintén nyárias az idő, de a repjegy maga nagyon drága);
- ha nagyon jó idő van, 25 fok körül, akkor még a tengerbe is bemerészkedhetsz;
- az őszi és téli hónapokban felüdülés az esős, borús, havas Budapestről a kellemes hőmérsékletű, de még mindig nem túl forró Izraelbe utazni;
- Eilat környékén nagyon sok szép látnivaló van: Red Canyon, Timna Park, Jordánia, Egyiptom, de egynapos buszos utazás keretén belül akár a Holt-tengerhez vagy Jeruzsálembe is elutazhatsz.
Jó utat! 🙂
Ági
________________________________________________
Megtalálsz itt is:
- Instagram: agi.travels
- Facebook oldal: Utazás a köbön
- Facebook csoportom: Utazás a köbön – repjegyek, tippek, tanácsok