Elképesztően szép természet, különös szokások, finom ételek, kedves emberek, gyönyörű tengerparti naplementék – ezekkel a szavakkal tudnám legjobban jellemezni Balit. Az már csak hab a tortán, hogy minden olcsó! Ha te is az istenek szigetére szeretnél ellátogatni, akkor az alábbi tippek hasznosak lehetnek számodra.
Tartalomjegyzék
Repülőjegy
Balira a legolcsóbb repülőjegy kb 150 ezer forinttól kezdődik, de ha jobb légitársasággal szeretnél utazni, mint például a Qatar vagy az Emirates, akkor legolcsóbban 180-200 ezerért juthatsz hozzá.
Mi nem csak Balit látogattuk meg a két hetes ázsiai utunk során, hanem Bangkokot, Kuala Lumpurt és Szingapúrt is. Bangkokba mi az Ukraine International Airlines-szal repültünk, főként azért, mert náluk volt a legolcsóbb a repjegy: csupán 115 ezer forintot fizettünk érte, melyben a feladott poggyász is benne volt. Utólag azt mondom, hogy jobb lett volna többet fizetni és más légitársasággal utazni, mégpedig a következő okok miatt:
⁃ régi, 27 éves géppel utaztunk,
⁃ amelyeken még képernyő sem volt az ülések hátulján, csak egy nagy képernyő középen, amelyen filmeket vetítettek;
⁃ nem volt túl finom a kaja;
⁃ odaúton az egyikünk ülésére az volt felragasztva, hogy nem lehet használni, így nem tudtunk mindhárman egymás mellett ülni;
⁃ visszaúton nem működött az ülés karfájába beépített hangszóró, így a vetített filmet sem tudtuk megnézni.
Hogy pozitívumot is mondjak, a lábtér nagy volt, az ülés kényelmes volt. Sajnos nem volt szerencsénk, mert a vadiúj, Boeing 777-es repülőgéppel is utazhattunk volna (volt ismerősöm, aki azzal utazott Bangkokba Kijevből), melyen képernyő is van az ülések hátulján.
Az Ázsián belüli járatokat az AirAsiaval, Ázsia legnagyobb fapados légitársaságával tettük meg, itt külön kellett fizetni a feladott poggyászért. A lábtér ennél a légitársaságnál se túl nagy, viszont a fedélzeten nagyon olcsó volt az étel-ital. A Bangkok-Bali, Bali-Szingapúr, Szingapúr-Kuala Lumpur és Kuala Lumpur-Bangkok repjegyekre összesen körülbelül 90 ezer forintot fizettünk. Júniusban utaztunk és a jegyeket januárban-februárban vettük meg, mindegyiket a légitársaságok saját honlapján. Olcsó repjegy-keresgélésre én mindig a Skyscannert használom.
Szállás
Balin összesen egy hetet töltöttünk, amely alatt két szállásunk is volt: három éjszakát Ubudban, négy éjszakát pedig Legianon szálltunk meg.
Ubud “kötelező”, ha Balira mész, mindenképpen érdemes néhány éjszakát ott tölteni, ez nálunk sem volt kérdés. Azért választottuk Legiant második szálláshelyül, mert ott találtam jó árban lévő szállást, ami közel volt a tengerparthoz is.
Hihetetlen, de a hét éjszaka reggelivel együtt nem került többe, mint 30 ezer forint (/fő) ezen a két szálláson. Az ubudi szállásunk sokkal jobban tetszett, csodálatos zöld kertje volt, de a legiani sem volt rossz. Mindkét szállás 3 csillagos volt, medencével rendelkeztek és közel voltak a központhoz. Mindkét szállást a Bookingon foglaltam szokásomhoz híven.
Az ubudi szállásunkat itt találod meg: Ubud Inn Cottages
A legiani szállásunk pedig ez volt: Royal Tunjung Hotel & Spa
Közlekedés
Balin rémesen lassan lehet haladni az utakon: 50 km-t kb másfél-két óra alatt lehet megtenni kocsival. Az utak rosszak, és a településeken belül dugó is gyakran kialakul. Nusa Penida szigeten pedig még rosszabbak voltak az utak, mint Bali fő szigetén, előtte soha nem láttam ahhoz hasonlót, ami ott volt, nagyon durva volt. Éppen emiatt kizárólag sofőrrel érdemes közlekedni, de szóba jöhet a motorozás is – az talán gyorsabb, viszont az autó sokkal kényelmesebb. Kocsit még akkor sem bérelnék, ha fizetnének érte.
Sofőrrel azért jobb közlekedni, mert ha jó sofőrt találsz, aki tud angolul, akkor nemcsak eljuttat a különböző látnivalókhoz, hanem érdekességet, tényeket is mesél Baliról, a kultúrájukról, szokásaikról.
Azt mondanom sem kell, hogy tömegközlekedés nem létezik Balin. Grab-et viszont igénybe lehet venni, kivéve Ubudban, ahol tiltva van, hogy a helyi taxisokat támogassák ezzel. Mi Legianban hívtunk egyszer Grab-es sofőrt, és egy 20-25 perces útért 700 forintot fizettünk, amit persze három felé kellett osztani, tehát aprópénzről beszélünk. A Grab egyébként az Uberhez hasonlóan működik, viszont az a jó benne, hogy készpénzben kell fizetned az út végén, nem a bankkártyádról lesz levonva az összeg. Ezáltal te védve vagy, mert ha bármilyen okból is törlöd az utat, akkor nem kell kifizetned, ellenben az Ubernél ebben az esetben is levonódik bizonyos összeg a bankkártyádról.
Sofőrrel Balin
Hét teljes napot töltöttünk Balin, ebből négy napon sofőrrel közlekedtünk (öt volt a terv, viszont egyik nap nagyon esett az eső és végül lemondtuk). A fő sofőrünk Putu Yan volt, őt nagyon sokan ajánlották magyar utazós csoportokban. Nagyon kedves srác, sokat beszélgettünk közben, mindig mesélt Baliról. Érdekes módon az ügyfelei 80%-a magyar, valószínűleg azért, mert az Utazómajmos Facebook-csoportban nagy hírneve lett, sokan ajánlották, ezt meséltem is neki. Néhány magyar szót is tud már.
Két alkalommal viszont nem tudott eljönni, így másokat küldött a csapatából. Az egyikükkel nagyon meg voltunk elégedve, ő nagyon jól tudott angolul, és rengeteg érdekes dolgot mesélt Baliról. Egy alkalommal viszont nem beszélt túl jól angolul az általa küldött sofőr, de akkor ezt nem is bántuk, nem voltunk mi sem annyira beszédes kedvünkben.
Amikor megkerestem Facebookon Putut, akkor érdeklődtem, hogy mit ajánlana öt napra Balira. Ekkor ő elküldött egy listát az általa ajánlott látnivalókról és programokról, mi meg kiválasztottuk, hogy mit szeretnénk megnézni (végül négy templom kimaradt, de ezt nem bánom, majd legközelebb megnézzük). Ő tehát segített összeállítani a tervet, mindig nagyon gyorsan válaszolt Facebookon és előre megadta mindennek az összegét, nem volt semmiféle rejtett költség.
Attól függően, hogy mennyire távolra és hány különböző helyszínre kellett elvinnie bennünket Ubudból vagy Legianból, a napi sofőrszolgálat 500-750 ezer rúpia között mozgott. Ez 10-15 ezer forintnak felel meg, ami egyáltalán nem sok, főleg, hogy ezt az összeget három fele kellett osztanunk és ebben minden benne volt, üzemanyagra sem kellett külön fizetni. Mi mindig hagytunk a sofőröknek egy kis plusz pénzt, kb 1000 forintot.
Ezenkívül Putu értünk jött a reptérre, meg utolsó napon is kivitt a reptérre 200-300k rúpiáért (2-4 ezer ft). Visszaút előtt megbeszéltem vele, hogy 5.30-ra jöjjön értünk a szállásra, viszont azt sajnos nem írtam oda, hogy reggel vagy délután. Ő azt gondolta, délután 5-re gondoltam, így reggel picit aggódtam, amikor nem volt ott 5 perccel a megbeszélt időpont előtt, ezért felhívtam és 20 percen belül így is megérkezett, mi meg időben kiértünk a reptérre.
Látnivalók
Tehát amint már írtam, a sofőrünk segítségével állítottam össze a programot, amely a következő volt:
1. nap: kb 2-re érkeztünk meg Ubudba (Bangkokból repültünk), aznap már csak Ubudot fedeztük fel, sétáltunk, elmentünk a Campuhan ridge walk-ig, de nem mentünk végig rajta;
2. nap: rafting, swing (hintázás), kávé ültetvény meglátogatása és kávé kóstolás (+vásárlás ), Tegallalang rizsterasz meglátogatása;
3. nap: hajnali túra a Batur-hegyre megnézni a napfelkeltét, ami sajnos nem jött össze. (erről később);
4. nap: Goa Gajah templom, Kanto Lampo vízesés, Tegenungan vízesés, Batuan templom és Tirta Empul templom.
5. nap: Nusa Penida-túra, amely során a Balitól kb 45 perces hajóútra fekvő szigetet privát sofőrrel jártuk be. Itt megnéztük a Kelingking Beach-et (T-Rex formájú tengerpart), Angel’s Billabongot, Broken Beachet és fürödtünk a Crystal Bay-en.
6. nap: Banyumala vízesés, Ulun Danu templom, Jatiluwih rizsterasz (Bali legnagyobbja), naplemente a Tanah Lot templomnál.
7. nap: “floating breakfast” (lebegő reggeli, medencében fogyasztottuk el) a Cabina Bali nevű étteremben, pihenés, medencézés a szálláson, este naplemente nézés Legian beachen.
Eseménydús és néha fárasztó napokat töltöttünk ezen a csodálatos szigeten, ahhoz nem fér kétség, de így legalább sok mindent megnézhettünk, teljesen megérte! Ha újból választhatnék, ugyanezt a programot csinálnám végig, ennél több programot viszont nem zsúfolnék bele egy napba, így is nagyon fáradtak voltunk a nap végére.
A tervezett programok közül négy templomot nem tudtunk megnézni a rossz idő miatt (Tirta Gangga, Lempuyang, Uluwatu, Besakih), de ha nem esett volna az eső, akkor ezeket is megnéztük volna. Egy hét nyilván kevés egész Bali felfedezésére, de így is kimaxoltuk az ott töltött időt.
Ami a legjobban tetszett: Jatiluwih rizsterasz, kávé kóstolás, rafting, Kelingking Beach Penida szigeten, maga Ubud.
Amiben sajnos csalódtunk: hajnali túra a Batur-hegyre. Éjjel fél 2-kor keltünk, 2-re jött értünk a sofőr, kb 3-ra értünk a hegy lábához, 4-kor indultunk a túrára. Azt nem mondanám, hogy rossz kondiban vagyok, mert heti 4-5x járok edzeni, de még így is iszonyatosan nehéz volt a hajnali túra. Elemlámpákat kaptunk és azzal mentünk, szerintem minimum 100 ember is volt ott. Kb két órán keresztül túráztunk, és egyre hidegebb lett (nagyon fontos, hogy meleg ruhát vigyék magaddal, ha a túra mellett döntesz!!!). Nagyon fárasztó volt, rendesen kiizzadtunk. Ja, közben néha az eső is csepergett. Végig azt mondtam, hogy a végén úgy is jó lesz, mert csodás lesz a napfelkelte a magasból, de sajnos erre nem került sor, végig köd és hideg volt, kb semmit sem láttunk. Utána nyilván le is kellett gyalogolni, ami egyáltalán nem volt egyszerűbb, mint a feljutás, sőt, csúszós volt a föld, nagyon kellett vigyázni.
Sajnos ezen a túrán nem volt szerencsénk, hiszen nem láttuk a lényeget – a napfelkeltét, amely a képek alapján akár gyönyörű is lehetett volna.
Kaja
A gyönyörű természeten kívül az indonéz konyha és az elképesztően finom gyümölcs dzsúszok tetszettek a legjobban Baliban! Én nagyon sok indonéz kaját és gyümölcs dzsúszt megkóstoltam és egyszer sem csalódtam.
A legnépszerűbb kaja Balin a mie goreng (tészta az alapja), a nasi goreng (ennek pedig rizs) és a satay (hús nyárson, melyet mogyoró szósszal tálalnak). Ezenkívül ettem ayam gorenget, gado gado-t, kókuszos-currys csirkét, flambírozott banánt, sült banánt, banánpalacsintát (igen, népszerű a banán :D), smoothie bowl-t (oké, ez nem indonéz, de érdemes megkóstolni, nagyon finom és egészséges). Nehéz választani, hogy melyik ízlett a legjobban, de talán a kókuszos-currys csirkét mondanám a kedvencemnek.
Inni csak és kizárólag dzsúszokat ittunk, hiszen a zamatos trópusi gyümölcsökből készült dzsúszoknál nincs finomabb! Mangó, sárkánygyümölcs, guava, banán, papaya, görögdinnye – ezek voltak a legfinomabbak.
Árak
Balit fillérekből is meg lehet úszni, hiszen a szállástól kezdve a kaján át minden olcsó, azonban ha eseménydús nyaralást szeretnél, akkor naponta legalább 15-20 ezer forinttal számolj. Ebben benne van a kaja, programok, sofőr, belépők. Persze ha pl Ubudban töltöd az egész napot, akkor az sokkal kevesebbe fog kerülni.
Az átváltás indonéz rúpia és forint között egyszerű. A rúpiát meg kell szorozni kettővel és levonni belőle két nullást, pl: 50 000 rúpia 1000 forint, 250 000 rúpia 5000 forint és így tovább.
Belépők, programok árai
- Banyumala vízesés 30k (600 ft)
- Tegenungan vízesés 20k (400 ft)
- Kanto Lampo vízesés 15k
- Kávékóstolás – ingyenes, de a végén úgy is fogsz vásárolni 😀
- Jatiluwih rizsterasz 40k
- Tegallalang rizsterasz 15k
- Swing 150k-tól kezdődik
- Tirta Empul templom 50k
- Goa Gajah templom 50k
- Batuan templom 10k
- Ulun Danu templom 50k
- Tanah Lot templom 60k
- Rafting 500k
- Nusa Penida túra 900k (belépők, hajó a szigetre, sofőr és ebéd)
- Batur-hegy hajnali túra 550k
- 1 órás balinéz masszázs 60k-tól kezdődik
Kaja
Egy indonéz főétel 35-75k rúpia (700-1500 ft) körül mozgott az olcsóbb éttermekben, mi csak ilyenekben voltunk, de egyikben sem csalódtunk. A dzsúszok ára 15-30k rúpia (300-600 ft) volt. Kávét akár 15-20 rúpiáért is vehetsz.
A floating breakfast 220k rúpia volt fejenként, de ez tartalmazott egy főételt, egy desszertet, kávét/teát, friss gyümölcsöket és egy alkoholmentes koktélt is.
Az adót és kiszolgálási díjat szinte mindenhol külön kell fizetni, ez étteremtől függően 10-21%-kal megdobja a végösszeget. Happy Hour szinte minden étteremben van, így 1500 forintért akár két koktélt is megihatsz.
Összességében 500 dollárt váltottam át rúpiára, ami kb 140 ezer forintnak felel meg, tehát naponta kb 20 ezret költöttünk. Ebben benne volt minden: sofőrszolgálat, reptéri transzferek, az összes belépő, szuvenírek (SOKAT vettem), étkezés (naponta kétszer ettünk olcsó-közepes árkategóriájú étteremben). A szállás 30 ezer forint volt hét éjszakára, a repjegyek meg kb 170 ezer forintba kerültek (Budapest – Bangkok, Bangkok – Bali, Bali – Szingapúr), tehát összesen ~350 ezer forintba került egy hét.
Ha már Ázsiába utazol, akkor minimum két hetet ajánlanék, mi is annyit töltöttünk ott, viszont nem csak Balin. Ha Balin töltesz két hetet és hozzám hasonlóan sok programon veszel részt, de néhány napot pihensz is (ezeken biztos nem fogsz 20 ezret elkölteni naponta), akkor a két hetet akár 400-450 ezer forintból is meg lehet úszni mindennel együtt.
Egyéb tudnivalók
- Oltás: A Hepatitis A és B ellen vagyok beoltva, de egyébként nincs kötelező oltás Balin. Nekem a kajától nem lett semmi gondom, de szúnyog- meg bogár csípésekkel meg kellett küzdeni, de nem volt durva.
- Érdemes naptejet otthonról vinni magaddal, mert Balin drága.
- Érdemes turista SIM kártyát venni, de nem a reptéren. A 9 GB adatforgalmat tartalmazó kártya 130 ezer rúpiába, azaz 2600 forintba került, de ennél olcsóbban is hozzá lehet jutni.
- A mosás is olcsó Balin, így ha több hétre mész, szerintem nem érdemes minden napra külön outfittel készülni, hogy a bőröndbe hazafele majd több Baliból hozott cucc férjen bele. Egy nagy adag ruhát 1000 forintért mostak ki és szárítottak meg az egyik ubudi mosodában, de ennél olcsóbban is meg lehet úszni.
- A Brigthme-s törölközőm és vizes fürdőruha-tartóm nagyon-nagyon hasznosnak bizonyultak: a törölközőt a templomokban szoknyának is használhattam (fedetlen lábbal tilos bemenni), a vizes fürdőruha-tartónak hála pedig nem lett vizes a bőröndöm, amikor bele pakoltam a vizes fürdőruhát.
- A higiéniával nem volt gond. Csapvizet nem lehet inni, és nyilván Bali nem a legtisztább, de az éttermek mosdóival nem volt különösebb gond.
- Bali nagyon biztonságos hely, abszolút nincs ok aggodalomra. Az emberek megbízhatóak, kedvesek, segítőkészek, alázatosak. Ez főként annak köszönhető, hogy a helyiek mélyen vallásosak (hinduk). Turista scam-ekkel (csalás, átverés) sem találkoztunk, mint Bangkokban, ahol rengeteg népszerű scam létezik.
Bali elképesztő hely, csodálatos természettel, kedves emberekkel – csak szuperlatívuszokban tudok beszélni róla. ❤ Tiszta szívből tudom ajánlani a természet kedvelőinek és a tengerpartok szerelmeseinek is, biztosan nem fognak csalódni benne! Ha eddig mégsem kaptál kedvet rá, akkor talán az alábbi videó meghozza a kedved:
Jó utat! 🙂
Ági
Megtalálsz itt is:
- Instagram: agi.travels
- Facebook oldal: Utazás a köbön
- Facebook csoportom: Utazz olcsón