A 2018-as két hetes amerikai utam harmadik megállója Chicago volt, amely az USA harmadik legnépesebb városa a maga 2,7 millió lakosával. Chicagónak annyira magával ragadó atmoszférája van, engem meggyőzött! Mindenkinek ajánlom, aki hozzám hasonlóan rajong a nagyvárosokért. Nem is tudnék konkrét okot mondani, hogy miért tetszett annyira, de a különleges hangulata mindenképpen szerepet játszott ebben. Csupán két napot töltöttem Chicagóban, de ez idő alatt nagyon sok élményben volt részem.
Amikor eldöntöttem, hogy második alkalommal is az USÁ-ba látogatok, már akkor tudtam, hogy ez alkalommal nem csak New Yorkot fogom megnézni, hanem más amerikai városokat is. Az nem volt kérdés, hogy Washingtonba ellátogatok, hiszen nagyon közel van New Yorkhoz, mellesleg 1 dollárért sikerült buszjegyet venni. A Niagara-vízesést is kihagyhatatlan látnivalónak tartottam, amelyért még 10 órát is megérte buszozni New Yorkból – és ha már ott voltam, akkor Torontót is megnéztem. Azt viszont nehezen tudtam eldönteni, hogy a negyedik város, amit meglátogatok, Chicago vagy Miami legyen, ezért körbekérdeztem az ismerőseimet, akik már jártak ezekben a városokban (körülbelül ugyanakkora költségvonzata lett volna mindkét útnak). A válasz egyértelműen az volt, hogy Chicagót válasszam, mivel sokkal színesebb és érdekesebb város. Sőt, több ismerősöm is azt mondta, hogy Chicago a kedvenc amerikai városa, sokaknak jobban tetszett, mint New York – csak NY jóval felkapottabb város. Azt kell mondanom, hogy ha választhatnék, én is inkább Chicagóba mennék el újból, mint New Yorkba. Még szerencse, hogy akár 130 ezer forintért is elutazhatunk ide a LOT-tal és még átszállni sem kell.
Chicagónak több beceneve is van: Chi-Town, Second City (“második város”, pedig egyébként a harmadik legnagyobb Észak-Amerikában), de a leghíresebb a Windy city, azaz a “szeles város” becenév. A város a Michigan tó mellett fekszik, ezért sokan azt gondolnák, hogy Chicago nyilvánvalóan a szeles időjárása miatt kapta ezt a becenevet, de ez valószínűleg nem így van: az 1893-as világkiállítás helyszíne Chicago lett New York helyett, ezért a New York-iak a város időjárásának kifigurázása céljából kezdték szeles városnak csúfolni vetélytársukat, viszont a gúnyolódás fordítva sült el és a chicagóiaknak annyira megtetszett ez a becenév, hogy azóta is büszkén használják.
Chicagóba a United légitársasággal repültem Washingtonból, az út körülbelül két óra volt. Amerikában sajnos nem annyira olcsók a repülőjegyek, mint itthon: 80 dollárt fizettem az egyirányú repjegyért, amelyben csak kézipoggyász volt. Amint megérkeztem, az első dolgom az volt, hogy egynapos, korlátlan tömegközlekedést biztosító jegyet váltsak, melynek az ára 10 dollár volt. Mivel a szállásom nem belvárosban volt, ezért muszáj volt tömegközlekedést használnom naponta többször is.
A Holiday Jones nevű hostelben szálltam meg, és szerintem ez volt életem eddigi legszuperebb hostele! Tiszta volt, nagyon finom reggelit kaptam (sokféle müzli, mogyoróvaj, lekvárok, vaj, tej, stb. – tipikus amerikai reggeli), jó helyen is volt – ugyan nem a belvárosban, viszont a közelben mindent megtalálhattam: metróállomás, éttermek, szupermarket, gyógyszertár. A hostelhez tartozott egy nagyon nagy közös tér (“common room”), amelyben volt biliárd asztal, tévé, társasájátékok, stb. Bátran ajánlon azoknak, akik spórolni szeretnének a szálláson és nem riadnak meg a hálótermektől! (emlékeim szerint 15-16 ezer forint volt két éjszaka reggelivel együtt)
Dél körül érkeztem meg a városba, viszont a szállást csak 2 órakor tudtam elfoglalni, ezért úgy döntöttem, addig kipróbálom a méltán híres chicagói deep dish pizzát (magyarul “mély edény”, de igazából nincs hivatalos magyar megfelelője). A Google Maps mindig a barátom, főleg, ha egyedül utazom 🙂 , így gyorsan megkerestem a hozzám legközelebb lévő pizzázót. Azt kell mondanom, hogy nem csalódtam a deep dish pizzában. Ez az a kaja, amit nem szabad kihagyni, ha a szeles városba utazol.
Miután elfoglaltam a szállást, el is indultam a belvárosba azzal a tervvel, hogy megnézzem a Millennium Parkot és a Beant, azaz a “babot”. Előzetes keresgélések, tervezgetés alapján erre a látványosságra voltam a leginkább kíváncsi, mivel nagyon különleges a szerkezete: egy bab formájú tükör, melynek tozító hatása miatt vicces képeket lehet készíteni magunkról, de nagyon jól mutat háttérként is a képeken. A Bean eredeti neve Cloud Gate, azaz “felhő kapu”, de kevesen ismerik így, hiszen nyilvánvalóan egy babra hajaz a formája.
Amint már említettem, egyedül utaztam a városba, viszont nem szerettem volna egész végig egyedül lenni. A Couchsurfing applikációnak van egy Hangouts nevű menüpontja, melynek az a lényege, hogy elérhetővé teszed magad egy kiruccanásra/sétára/italra stb., vagy csatlakozhatsz más társaságokhoz is. Ezt véletlenül sem kell összekeverni egy randival, mint azt sokan hiszik, csupán egy jó lehetőség, hogy hasonló érdeklődésű emberekkel találkozz. Én is így tettem: kiírtam, hogy éppen egyedül vagyok a belvárosban és szívesen találkoznék valakivel akár egy sétára, akár egy finom ebédre. Szerencsére nem kellett sokat várnom, rám is írtak páran, így végül négyen futottunk össze: egy detroiti lány, aki a nővérét látogatta meg Chicagóban, egy New York-i fiú, aki egy hétvégi kiruccanás céljából látogatta meg a várost és egy helyi fiú, aki a Domino’s pizzázóban dolgozott. Végigsétáltunk a város leghíresebb utcáján, a Magnificent Mile-on, ahol rengeteg felhőkarcoló, luxus márka bolt, étterem található. Az út végéről kisétáltunk a Michigan-tó partjára, onnan pedig én visszaindultam, hogy megcsodálhassam a kilátást a Hancock Tower-ből.
Chicagóban két felhőkarcoló is van, melynek a felső emeleteiről csodálatos kilátás nyílik a városra: az egyik a Willis towerben található Skydeck, amely Chicago legmagasabb felhőkarcolója, a másik pedig a John Hancock Observatory, amely Chicago második legmagasabb épülete. Én végül az utóbbi mellett döntöttem, mert jobban érdekelt az épület “tilt” (billenés) nevű funkciója, melynek az a lényege, hogy egy kb. 30 fokos dőlésszögben Chicago utcáira dőlhetsz az ablaktáblákba kapaszkodva. Nem vagyok tériszonyos, így nem volt kérdés, hogy kipróbálom! Szerencsém volt, mivel a hostelben, ahol megszálltam, kaptam egy kupont, amely által a belépő+tilt (ezért külön kell fizetni) csupán 21 dollár volt 31 helyett. 🙂 Úgy döntöttem, hogy még naplemente előtt megyek fel a kilátóra és ott maradok addig, hogy éjszakai fényben láthassam pompázni a várost.
A következő napon az első programom az volt, hogy elmentem egy ingyenes városnéző túrára, melyet mindig beiktatok, ha nagyobb városokban járok. Ezek a túrák “annyit fizetsz, amennyit neked megért” alapon működnek, tehát nem kötelező, de illik fizetni a túravezetőnek. Itt nagyon sok új dolgot megtudtam a városról és annak történelméről – általában igyekeznek olyan információt is átadni, amelyet nem találunk meg az útikönyvekben.
A túra során megnéztük a 66-os út (Route 66) kiindulási pontját, amely átszeli az egész Egyesült Államokat, ellátogattunk a méltán híres Chicago színházba (kívülről láttuk), megnéztük az Art Institute of Chicago-t, a Crown szökőkutat, majd a túra a Millennium Parkkal és a Bean-nel zárult.
A túra során összeismerkedtem egy hozzám hasonlóan egyedül utazó izraeli nővel, aki üzleti út miatt volt Chicagóban, viszont volt egy szabadnapja, így úgy döntött, eljön a városnéző túrára. Ő mesélte nekem, hogy Izraelben csupán 12 szabadnapot kapnak a munkavállalók egy évben, és ez nem növekszik sem a kor előrehaladtával, sem a gyerekvállalás következtében. Nagyon meglepődtem ezen, és azóta nem panaszkodom annyit a kevés szabadnap miatt, hisz lehetne rosszabb is 😀 (meg persze lehetne jobb is…)
Mivel egyikünknek sem volt programja aznapra, ezért úgy döntöttünk, elmegyünk közösen az egyik rooftop bárba, amely a Millennium Park közelében volt. A tetőtéri bár neve Cindy’s Rooftop Bar volt, és nagyon szép kilátással rendelkezett: a Millennium Parkot, a közelben lévő felhőkarcolókat és a Bean-t láthattuk fentről. Én egy matcha lattét ittam, ha már ennyire megszerettem a matchát Thaiföldön.
A következő állomás az egyik közelben lévő TJ Maxx volt, a kedvenc amerikai outletem, ahol csomó márkás ruhadarabot, cipőt és minden egyebet (konyhai felszerelés, írószer, édesség, stb.) lehet megszerezni verhetetlen árakon. Ki ne hagyd, ha az USÁ-ban jársz!
Aznap még nagyon sok helyre ellátogattam, nagyon sokat sétáltam, nézelődtem, Chicagós pólót és hűtőmágneseket vásároltam – egyedül voltam, de nagyon jól éreztem magam. 🙂 Hogy is érezhetné magányosnak magát az ember egy ilyen szuper helyen?! Kifejezetten tetszett, hogy senkihez sem kell alkalmazkodnom: oda megyek, ahova szeretnék, azt csinálom, amit szeretnék. Mindenkinek ajánlom, hogy életében legalább egyszer látogasson el valahova egyedül, hiszen egy élmény tud lenni.
Másnap délután fél 4-kor indult a járatom vissza New Yorkba, ezúttal a La Guardia reptérre. Úgy döntöttem, délelőtt még megnézem a Lincoln Parkot és a benne található ingyenes állatkertet. Kellemes programnak bizonyult délelőttre, habár újból egyedül voltam, nem volt okom panaszra.
A park után egyenesen a reptér felé vettem az irányt. Ezúttal a Delta Airlines-szal utaztam, nem először, hiszen négy éve is velük repültem Amszterdamból New Yorkba. A repjegyet jó korán megvettem, kb februárban, de még így is 70 dollár volt (kb 20e Ft) és csak egy kézipoggyászt vihettem magammal. Én, a “fapados utas”, aki mindig reménykedik, hogy ablak melletti helyet kap, nagyon örültem annak, hogy a Delta applikációjában check-in után is meg lehetett változtatni az ülőhelyet ablak mellettire. Persze ez el is várható egy hagyományos légitársaságtól, ha már ennyit fizettem a jegyért.
Boeing 717-es repülőgépen utaztam, amelyből csupán 148 darab van kereskedelmi forgalomban és amelynek a Delta a legnagyobb üzemeltetője, rajta kívül csupán három légitársaság rendelkezik ezzel a géptípussal. Számomra nagyon különleges volt az, hogy kinéztem az ablakból és a hajtóművet közvetlenül az ablak mellett láthattam, nem a “szokásos helyén”, a szárny alatt.
Chicago tehát nagyon-nagyon tetszett: egy egyedi hangulatú, nyüzsgő város, rengeteg látnivalóval, ahol kicsik és nagyok is megtalálhatják a számukra kedvező programot. Sajnos nekem sem sikerült mindent megnézni az ott eltöltött két nap alatt, a város bőven tartogahat még meglepetéseket. Nyáron az időjárás is kellemes, a város pedig beceneve ellenére (“Windy City”) sem volt szeles júniusban.
Érdekes módon nem sok embernél bakancslistás Chicago, szinte mindenki New Yorkba vagy Los Angelesbe látogatna el szívesebben, ha szóba jön az USA. Ennek ellenére eddig egyöntetűen azt tapasztaltam, hogy Chicago óriási pozitív csalódást okozott az emberek számára, ahova bármikor szívesen visszautaznának – sőt, sokan mondták, hogy ez a kedvenc amerikai városuk. Lehet, hogy ez annak a következménye, hogy sokan elvárások nélkül utaznak el ide és azt gondolják, Chicago egy újabb unalmas, szürke amerikai nagyváros – pedig ez mennyire nem így van! Ha meglátogatod, akkor biztos vagyok benne, hogy Te is vissza szeretnél majd menni egyszer. 🙂
____________________________________________________________________________________________
Ha további képeket szeretnétek látni az utazásaimról, esetleg hasznos utazós tippeket olvasni, akkor bátran kövessetek be:
- Instagram: agi.travels
- Facebook oldal: Utazás a köbön
- Facebook csoportom: Utazás a köbön – repjegyek, tippek, tanácsok
