Ebben a bejegyzésben a két hetes amerikai és kanadai utazásom gyakorlati megvalósításáról fogok írni: hol és mikor vettem a repülőjegyet, hogyan oldottam meg az Egyesült Államokban és Kanadán belüli utazást, hol szálltam meg, ezenkívül igyekszem hasznos tanácsokat is adni azoknak, akik az Államokba készülnek.
A 2018-as év második (és sajnos egyben utolsó) nagyobb utazása Észak-Amerikába vezetett. Elsődlegesen azzal a céllal utaztam az USÁ-ba, hogy hazahozzam 6 éves unokatesómat, aki a nyarat a nagyszüleinél töltötte Erdélyben. Természetesen örömmel vállalkoztam erre a feladatra ( 😀 ), nem kellett sokáig kérlelni, viszont úgy gondoltam, hogy ha már ilyen távol vagyok az otthonomtól, akkor több várost (sőt országot) be fogok iktatni ebbe a 15 napba. Hosszas gondolkodás és tervezgetés után úgy döntöttem, hogy a következő városokat fogom meglátogatni: Washington DC, Chicago, Niagara Falls és Toronto.
Repülőjegyek és buszjegyek
Külön-külön kellett megvennem a jegyeket New Yorkba az oda- és visszaútra, mivel visszaúton velem jött a 6 éves unokatesóm és úgy gondoltuk, jobb, ha egy foglalás alatt vagyunk (lehet, hogy ez kötelező is, ha én kísérem őt, de erre már nem emlékszem). A legolcsóbb jegyet a Norwegian kínálta, le is csaptam rá. Szerintem csak én vagyok ilyen elvetemült, hogy egy kézipoggyásszal vágtam neki egy két hetes útnak. 😀 (azóta még egyszer jártam Amerikában kézipoggyásszal) Hazafele feladott poggyászom is volt szerencsére.
Tipp: ha egyirányú jegyet vásárolnál az USÁ-ba, akkor valószínűleg a Norwegian lesz a befutó ár-érték arányban, mivel fapados lévén az egységár nem változik attól függően, hogy egyirányú vagy retúr jegyet veszel. Ellenben a hagyományos légitársaságoknál jóval magasabb lesz az egységár, ha egyirányú a jegy – néha csaknem annyiba kerül, mint egy retúr jegy, mivel ők előnyben részesítik azokat, akik retúr repülőjegyet vesznek, vagyis árdiszkriminációt alkalmaznak (tehát ha nagyobb mennyiség – 2 jegy -, akkor alacsonyabb egységár).
Példa: 2018 szeptemberében a BUD-JFK útvonalon Norwegiannél 73 000 Ft volt az egyirányú jegy, a legolcsóbb hagyományos légitársaságnál ugyanez 110 000 Ft. Ha viszont a retúrjegyeket nézünk ugyanazokra a dátumokra, akkor hagyományos légitársasággal a legolcsóbb jegy 137 000 Ft, fapadosnál (Norwegian) pedig 151 000, mivel ebben az esetben egyszerűen összeadódik a két egyirányú jegy ára (73 000 és 78 000).
A Norwegian óriási meglepetés volt, nagyon elégedett voltam velük, bátran ajánlom. Nem fizettem helyjegyért, mert kb +40 euró lett volna, viszont nagyon korán megjelentem a check-innél és ablak melletti helyet kértem, amit meg is kaptam mindkét járatra. Oslóban szálltam át, addig wi-fi is volt a fedélzeten, mint mindegyik európán belüli járatukon – már emiatt se lehet összehasonlítani egy Ryanairrel/Wizzel. Az Oslo-New York közötti utat a legújabb Boeing 787-9 Dreamliner repülőgépekkel teljesítik – amin én utaztam, csupán 10 hónapja “állt szolgálatba”, szóval vadiúj volt! Emellett tiszta és kényelmes, az érintőképernyője sokkal jobban működött, mint pl a Qataré, az ablakok az átlagosnál nagyobb méretűek, sőt még színes hangulatvilágítást is alkalmaznak a jetlag enyhítésére. A jegyem mondjuk nem tartalmazott kaját és a fedélzeten minden drága volt – még a pokrócért is fizetni kellett és nagyon hideg volt a gépen.
New Yorkból Washingtonba busszal utaztam, mivel nem nagy a távolság: 4-5 óra az út, de mit nekem az a 8 órás kényelmetlen buszutakhoz képest. A jegyet a megabus.com-on vettem, hihetetlen áron, 1 (!!!) dollárért + foglalási díjak (összesen kb 4 dolcsi). Ez nem fix ár, csak akkor lehet ilyen olcsón megúszni, hogyha hónapokkal korábban megveszed a jegyet (én februárban vettem).
Washingtonból Chicagóba vezetett az utam, de ezúttal repülővel utaztam, a United légitársasággal. Ez nem fapados légitársaság, amelyet leginkább ott éreztem, hogy a helyet szabadon kiválaszthatod. 😀 Meg persze az úton is jár kávé/üdítő és egy kevés nasi.
Chicagóból vissza New Yorkba szintén repültem, ezúttal a Deltával. Nagyon érdekes volt az, hogy közvetlenül a hajtómű mellett ültem, tehát kinéztem jobbra az ablakon és a hajtóművet láttam, mivel az nem a szárnyak alatt helyezkedett el – Boeing 717 típusú repülővel utaztam. Csupán 5 légitársaság flottájában van ilyen repülőgép, melyek közül a Delta a legnagyobb üzemeltető 150+ géppel. A fedélzeti ellátás a Unitedéhoz hasonló volt.
Kanadába szintén busszal utaztam, mégpedig Megabusszal és Greyhounddal. Éjjel utaztam mindkét alkalommal, mivel nem akartam buszozásra pazarolni a nappalokat, emellett a szálláson is tudtam így spórolni. New Yorkból Torontóba a következő módon a legolcsóbb eljutni: New York-Buffalo (Megabus.com), Buffalo-Niagara Falls (Greyhound.com), Niagara Falls-Toronto (Megabus.ca). Ha időben megveszed a jegyeket, akkor kb 50 dollár lesz az odaút összesen, Niagara Fallson egy napos kitérővel (reggel érkezel, este indulsz tovább). Hazafele átszállás nélküli jegyet vettem, ami picit drágább volt, 75 dollár, viszont ezt is meg lehet találni olcsóbban is akár. Az utazás előtt tartottam a határellenőrzéstől, viszont kiderült, feleslegesen. Kanadába lépve érdekes módon több kérdést tettek fel, mint visszafele. A kérdések a következők voltak; miért utazom Kanadába, hol fogok megszállni, meddig maradok, mennyi készpénz van nálam és voltam-e már korábban az országban. Az USÁba lépve is kb ugyanezeket kérdezték, csak kevesebbet, szóval gyorsan ment az egész. Ha a kanadai határt busszal/autóval lépjük át, akkor nem szükséges beszerezni az ETÁt (electronic travel authorization), de én a biztonság kedvéért beszereztem, hiszen csak 7 kanadai dollárba kerül. Az ESTA viszont minden esetben szükséges az USÁ-ba való belépéshez, anélkül fel sem engednek a repülőre/buszra.
Szállások
Amerika nem a legolcsóbb szállások tekintetében, ezért úgy döntöttem, hostelekben szállok meg. New Yorkban természetesen nem kellett fizetnem a szállásért, mivel a közeli rokonaimnál aludtam.
- Washingtonban a City House Hostelben aludtam, mely egy átlagos hostel, semmi extrával. Alvásra jó volt. – 72 USD, azaz kb 22 000 Ft volt két éjszaka 4 ágyas szobában.
- Chicagóban rendkívül elégedett voltam a Holiday Jones nevű hostellel: nagyon tiszta volt, kényelmes volt az ágy, jó helyen volt, ahonnan csak 10 perc a belváros metróval, volt egy nagyon jól felszerelt konyhájuk és közös terük, ezenkívül a reggeli is ingyenes volt. – 56 USD, azaz kb. 17 000 Ft volt két éjszaka 6 ágyas női szobában.
- Torontóban az Only Backpackers’ Inn nevű hostelben szálltam meg és nem voltam maradéktalanul elégedett vele. Ugyancsak azt tudom mondani, hogy alvásra ez is jó volt, és szerencsére itt is tartalmazta a reggelit az ár. – 76 CAD, azaz kb 17 000 Ft volt két éjszak 4 ágyas női szobában.
Jó utat mindenkinek!
- Instagram: agi.travels
- Facebook oldal: Utazás a köbön
- Facebook csoportom: Utazás a köbön – repjegyek, tippek, tanácsok