Cameron Highlands végtelen, smaragdzöld teaültetvényei valósággal vonzzák a turistákat. A fülledt, párás ázsiai levegő után a felföld friss, hűvös levegője és gyönyörű zöld területei igazi felüdülésként hatnak majd.
A Kuala Lumpurtól mintegy 200 kilométerre található Cameron Highlands Malajzia egyik legmagasabban fekvő területe, ahol az éves átlaghőmérséklet csupán 18 fok, de a hőmérséklet még a nyári nappalokon is alig éri el a 30 fokot. Ez főként azért meglepő, mert Kuala Lumpurban ezzel szemben fülledt, párás, meleg levegőre számíthatunk, ahol a 30 Celsius-fok feletti hőmérséklet mindennapos.
A Cameron felföld 712 négyzetméteren terül el, legmagasabb pontja a 2000 métert is eléri (Batu Brinchang). A felföld különös, nem-malajziainak hangzó nevét egy brit felfedezőről és geológusról, William Cameronról kapta, aki 1885-ben kezdte feltérképezni az addig még ismeretlen területet. Malajzia közel 180 évig volt brit gyarmat a 18-20. századokban, tehát nem csak itt érezhető a brit hatás.
A teaültetvényről készült gyönyörű képeket elnézegetve mi sem akartuk kihagyni a Cameron Highlandset, hiába töltöttünk csak két napot Malajziában. Úgy döntöttünk, befizetünk egy egy napos privát túrára, a másik napot pedig Kuala Lumpur felfedezésére szánjuk.
Némi netes kutakodás után megtaláltam a legeslegjobb egy napos túrát ígérő weboldalt: ez a We Go with Anuar. A TripAdvisoron csupa 5-ös értékelése van, de más felületeken is nagyon jókat olvastam a túráról. Nem volt olcsó, körülbelül 19 500 forintba került fejenként, de ez tartalmazta az összes belépőt, az ebédet és a transzfert is. Foglaláskor ennek csak a 10%-át kellett kifzetni, a többit pedig az utazás napján készpénzben. Azt megjegyezném, hogy ha kevesebben mentünk volna, akkor jóval többe került volna.
A túra hétközben 07.30-kor, hétvégén pedig 5.00-kor indul annak érdekében, hogy elkerüljük a tömeget és az elsők között érjünk el a híres BOH teaültetvény kávézójába, ahonnan csodálatos panoráma tárul elénk a reggeli elfogyasztása közben. Anuar (mert nem meglepő módon így hívják a túravezetőt/sofőrt) mesélte, hogy hallott már olyan esetről is, amikor 8-10 órát kellett az autópályán várakozni a dugó miatt.
Reggel 5-re tehát értünk jött Anuar. Mi arra számítottunk, hogy egy kisbusszal utazunk majd, amelyen idegenekkel kell osztoznunk, de nem így volt: privát taxival jött értünk! Csak mi voltunk a kocsiban, és így soha nem kellett várni senkire.
Reggel nagyon rossz volt az idő, esett az eső. Az út kb. felét végigaludtam, viszont néha megébredtem és emlékszem, annyira esett az autópályán, hogy alig láttam valamit – meg is voltam picit ijedve. Szerencsére mire odaértünk, reggel 8 körül már nyoma sem volt az esőnek, kezdődhetett az izgalmas nap! 🙂
Első megállónk Malajzia és Délkelet-Ázsia legnagyobb teaültetvénye, a BOH teaültetvény volt. A teaültetvényt egy brit üzletember, J. A. Russell alapította 1929-ben, amikor Malajzia még brit fennhatóság alatt állt. A teaültetvény azóta is a Russell család kezében van: jelenleg Caroline Russell, J. A. Russell unokája a cég vezérigazgatója.
A 4000 hektáron elterülő teaültetvényen évente körülbelül 4 millió kg teát termelnek. Nem csak Malajziában népszerű a BOH tea: a prémium terméket Németországba, az Egyesült Államokba, Szingapúrba, Dániába, Japánba (és még sorolhatnánk) exportálják.
A teaültetvénynél van egy elképesztő panorámával rendelkező kávézó, amelyet a délelőtti órákban elözönlenek az emberek – ezért is volt fontos 8 körül odaérni. Nem túlzok, az első 5 ember között voltunk, akik beléptek a kávézóba! Mindenféle sorbanállás nélkül tudtam teát meg egy zöldteás sütit venni, fél órával később viszont kígyózó sorok álltak a kasszáknál. Emlékeim szerint körülbelül 1200-1500 forintot fizettem a kettőért együtt, tehát az árak sem voltak vészesek.
Nem túlzok: elkápráztató élmény volt a friss, reggeli levegőben forró teát kortyolgatni, miközben csodálatos kilátás tárult elénk. Ezért megérte több órát autózni az esőben, 100%-osan kárpótolt a korán kelésért.
A reggeli után meglátogattuk a BOH teagyárat, ahol röviden elmondták, hogyan dolgozzák fel a tealeveleket, hogyan készül a tea. Majd a BOH Tea Shopba is ellátogattunk, ahol teát tudtunk venni: a sima fekete teától kezdve a matcha teán keresztül a jegesteáig mindent megtalálhattunk.
A teaültetvény után a következő állomás a pillangó és rovar kert volt, ahol – készüljetek fel – sok pillangót meg rovart láttunk. 🙂 A rovarokból akadt néhány különleges is, például a botsáska vagy az óriás vándorló levél, amelyeket alig lehetett észrevenni, annyira jól álcázzák magukat.
Ezután következett a Time Tunnel nevű retro hangulatú, emléktárgyakat bemutató múzeum, ahol közelebbről megismerhettük a Cameron felföld és Malajzia múltját. A múzeumot 2007-ben alapították, és azóta rengeteg emléktárgyat halmoztak fel benne: láttunk itt régi üdítős dobozokat, iskolai egyenruhákat, régi iskolai füzeteket, és még sorolhatnánk, de a legmeglepőbb a Rubik-kocka volt.
A Cameron felföld Malajzia eper termelésének központja – a nagy területű eperfarmok lassan ugyanolyan ikonikus 
jelképévé válnak, mint teaültetvényei. Egy ilyen eperfarm volt nekünk is a következő állomásunk. Az eperfarmon kaptunk egy műanyag tálat, amelyet teleszedhettünk eperrel. Ez benne volt az árban, nem kellett külön fizetni érte. Az epret másnap ettük meg, nagyon finom volt!Az eperszedés után az ebéd következett, melyet a Sultan Ahmad Shah Golf Club étkezőjében fogyasztottunk el. Nem mi választottuk ki, hogy mit szeretnénk enni, hanem előre megrendelték nekünk a kaját: nagy örömünkre a maláj konyha tipikus fogásait próbálhattuk ki, és akkora adagot kaptunk, hogy el sem tudtuk fogyasztani. De a legjobb az egészben az eperturmix volt, amely simán versenybe szállhatott a Balin elfogyasztott gyümölcs turmixokkal!
Az ebéd után egy újabb teaültetvény felé vettük az irányt: a Bharat teaültetvénynél csupán 10-15 percre, egy pár fotó erejéig álltunk meg. A Bharat teaültetvény a második legnagyobb tea gyártó Malajziában, amelyet csupán pár évvel a BOH teaültetvény után, 1933-ban alapítottak meg. Mondanom sem kell, hogy innen is elképesztő volt a kilátás: teaültetvények, ameddig a szem ellát.
A Lata Iskandar nevű vízesésnél is 10 percre álltunk meg. Hogy őszinte legyek, ez nem nyűgözött le annyira, főleg a Balin látott vízesések után.
Utolsó megállónk a szenoi maláj bennszülött törzs útszéli kunyhójánál volt. A törzs egyik férfi tagja bemutatta, hogy hogyan működik a “blowpipe” nevű vadász eszköz, amelyet a törzs férfi tagjai használnak. Ennek “fúvócső” vagy “nyílkilövő cső” a magyar neve. Ez egy viszonylag egyszerű vadász eszköz, amely úgy működik, hogy a hosszú, bambuszból készült csőbe belehelyezik a lövedéket, majd a másik végébe belefújnak, kilégzés erejével adva lendületet a lövedéknek. Akármilyen egyszerűnek is tűnik a működése, ez egy halálos fegyver, hiszen a lövedékre méreganyagot tesznek.
A szenoi törzs egy kis, békés törzs, amely Malajzia hegyi őserdeiben él, és többnyire vadászattal, halászattal, valamint földműveléssel foglalkozik. A legmeglepőbb a bennszülött törzsben az életkörülményük volt: fából összetákolt kunyhókban éltek, ahol se víz, se áram, se mosdó. A kunyhó elképesztően kicsi volt, és nem tűnt túlságosan tisztának – durva belegondolni, hogy nekik ez a természetes, megszokott. A törzs tagjai fizikai munkát végeznek, pl. építkezésnél dolgoznak, és vadásznak.
A fúvócső-demonstráció után már csak a hazaút következett, amely körülbelül két órát tartott.
Nagyon jól döntöttünk, hogy egy napot a Cameron felföldre szántunk. Kuala Lumpur nem nyűgözött le annyira bennünket, szerintem elég volt egy nap a fontosabb látnivalóinak felfedezésére.
Ha pedig úgy döntöttél, hogy Te is szívesen meglátogatnád a Cameron felföldet, akkor mindenképpen Anuarral menj – profi a szervezés, az útvonal, a transzfer. Szívből ajánlom!
Jó utat! 🙂
Ági
Megtalálsz itt is:
- Instagram: agi.travels
- Facebook oldal: Utazás a köbön
- Facebook csoportom: Utazás a köbön – repjegyek, tippek, tanácsok
